Marsisten nyája

(Ütközet után.)

A végtelen határban csokorba álltak a

fáradt, bomlott szemű katonák.

Hat óra, s a szél hideg esteli gyászt tereget.

A katonák kemény oszlopba feszülnek

s megindulnak a vad, iszapos mezőkön át.

Végtelen kigyósorokban vonaglanak

s itt-ott még fölbukik acél fegyverzetük.

Fölöttük lármás ébentollu madarak

húznak nyugat felé, hol sürü felhőerdőkben bujdokol a nap.

Elbujt előlük a nap, mint egy bús, pironkodó szűz.

S útjukra nem rajzanak csillagok.

A sötét távoli dombokról skarlát, opál

és türkisz őrszemek hunyorognak a térbe.

Valahol gazdag trénszekerek kerekei

muzsikálnak…

De itt süket szurokban ül a novemberi csönd

s a komor arcú ég ezüst esőostorral

ébresztgeti a holtakat.

1914, október