Njene zlatne kose više se ne sećam,

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,

Ali znam da su njive u zlatnom sjaju

De azt tudom, hogy szőkék a mezők,

Kad žutim klasovima leto dozreva

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,

I u tom žutilu opet znam za nju.

S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már.

Azura njenog oka više se ne sećam,

De ha kinyílnak ősszel az egek,

Ali jesenje nebo kad se otvori,

A szeptemberi bágyadt búcsuzónál

U septembarskom klonulom pozdravu

Szeme színére visszarévedek.

Sjaj njenog oka katkad me pogodi.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,

De tavaszodván, ha sóhajt a rét,

Ni njenog svilenog glasa više se ne sećam,

Úgy érzem, Anna meleg szava szól át

Ali u proleće kad livada uzdiše,

Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Osećam, iz dalekog, nebeskog proleća

Do mene Anin nežan glas dopire.