Eu já não sei como era loira ela,

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,

mas sei que os campos, esses, loiros são

De azt tudom, hogy szőkék a mezők,

no pleno Verão, numa espiga amarela;

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,

e assim a vejo, loira como o pão.

S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már.

Já não sei do azul dos olhos dela,

De ha kinyílnak ősszel az egek,

mas abrem-se, porém, no Outono, os céus,

A szeptemberi bágyadt búcsuzónál

e de novo a cor dos olhos se revela

Szeme színére visszarévedek.

quando Setembro finda e diz adeus.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,

De tavaszodván, ha sóhajt a rét,

E já não sei também da voz de seda e bela;

Úgy érzem, Anna meleg szava szól át

mas vem a Primavera sussurrante

Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

e a quente voz de Ana fala, apela

de outra Primavera tão distante.