Bosznia

A szálláson végre légkondi volt,

kényelmes ágy és kora délután,

s átszűrődött a bezárt ablakon

a müezzin elnyújtott éneke.

Tán az a furcsa dallam volt az ok,

hogy újra s újra megkívántalak.

Akkor nem az élvezet volt a fő,

sokkal inkább volt a befogadás,

hogy az enyém vagy, s a tied vagyok.

Öleltelek. S álljon meg az idő,

Azt szuggeráltam magamnak, neked,

s nem hittem el, hogy ilyen nem lehet.

Most ősz van, és kívül-belül hideg.

Én rád, te elvágyódsz – hát így megy ez,

sic transit, meg a többi marhaság.

Fekszünk az ágyon, te háttal nekem,

és nem tudok már elképzelni sem

egy nyarat vagy a légkondi zaját,

se azt, hogy ami most van, múljon el,

és kérni sem lehet, hogy újra úgy,

és újra annyira, mint akkor, ott;

kérni csak apróságokat, talán

csak azt, hogy töltsd le a netről nekem

hallgatni a müezzin énekét.