Egy szép zsidólány arcképe

(Emil, Alphons Reinhardt után)

Eshajnalpírja alkonyodó népnek. -

Gyermekkorom ködében jössz elém

És látok:

Fekete hajban roskadó fejű

Leányok

Fáradt, komoly processiója jön.

Sokan.

Pilláik mögött égő Babylon

De súlyos pillák

Fényét rámnyitni többé sohse birják.

Kikötőváros szűk sikátora.

Este.

Egy ittas matróz támolyog

S a messze

Sós illatát vad szíve szimatolja.

Te ott születtél s borús boltjait

Laktad

Az opálárús gyémántcsiszolóknak.

Őt tudták

Kaldeus írás aranyjeleit

Gyűrüdön

Melytől lágy ujjad átölelve lankadt,

Mert ősi szekták

Bánattá bágyadt rejtelmes dühét

Vájta beléd.

Nehéz hajú fehér gyermek te

Hogy birod

Véredben gőzét ezer régi nép

Csordult vérének?

Sivatagjáró rabszolgák s buja

Táncosnők,

Ereidből, hogy vérük ki nem árad?

Baráttalan barátnőm, jaj sokat

Látok ha látlak.

Jaj mosolyod, mint népek vándorlása

Legázol.

És gyökértelen kicsi énem félve

Lobog szeledben.

1914, március