Szerda (A kereszteződésben a pánik…)

A „Kenyércédulák” című sorozatból

A kereszteződésben a pánik

a legkisebb jelre is kitör, leejtett gombostűre,

távoli kondulásra, elszabadult légkalapácsra,

mert mindenki viszi magával számzáras, időzítős,

késleltetős aktatáskában a nyílt sebeket,

hogy sosem lehet tudni, pedig csak én tudom,

mikor van észrevétlenül, s ha egyébként semmit,

akkor is miért?

Jobb elrohanni vele messzire,

és csak utána feltenni a kérdést,

amelyre aztán, körül se kell nézni,

csak a bomlás, hervadás, penészledés és virágzás

logikus rendje lenne a gyógyír,

vagy ha kimondani, azt se kell az utolsó pillanatig,

amikor már magától szétesik a zsíros, ecetes buborék,

mély nyomokat hagyva a pohárka gipszben.

Vagy ahogy a szerdában egy ősi, kegyetlen

időjárási megfigyelés, úgy követni toronyiránt

az ösztönélet szivárványos tócsáit és tavacskáit,

amelyekben mind egy-egy jéghegynek ütközött cséplőgép

alussza dohogó álmát, s azóta már a fél országot

elárasztották volna az egymás ellen forduló tévedések

rozsdás fogai. Csak én bízom rád magam,

és onnantól, mint egy névtelen szakadék, minden újra.