Péntek (Mint egy hosszú, lebegő…)

A „Kenyércédulák” című sorozatból

Mint egy hosszú, lebegő, végül felfelé,

távolba tűnő metszés belső szervek között,

úgy haladt el a vonat a felüljárón.

Meghallottam magam mögött a hangját,

s hátranéztem. És mintha csak az idő

telt volna el azóta, hogy én is ott utaztam.

Belső tudományok között a kétely.

A jókora súly a fejben, amely csak számtanilag

létezik, mégis egyik pillanatról a másikra

képes lyukat radírozni a halálfejes tapétára,

mint egy kenyérgombóc, és akkor rajtam át néznek

engem mindig mások, akiknek mindegy.

És innen már nem esik messze,

hogy egy kifordított meddőbányában járok-

kelek, botladozom, és alig bírom elviselni

a sejtelmes fényű üregekből áradó,

küszöb alatti hallelujját, amelyben dupla vagy

semmire biztatják egymást beavatottak.