Sem emlék sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,

mint alma magházában a négerbarna mag,

és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,

mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.

De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,

hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,

kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,

annak szép, könnyüléptű szívében megterem

az érett és tűnődő kevésszavú alázat,

az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,

az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,

merengj el hát egy percre e gazdag életen;

szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,

a világ újraépül, – s bár tiltják énekem,

az új falak tövében felhangzik majd szavam;

magamban élem át már mindazt, mi hátravan,

nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem

sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;

ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.

Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –

talán most senki sincs.