Megfáradt ember

A földeken néhány komoly paraszt

hazafele indul hallgatag.

Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én,

gyenge füvek alusznak a szívem alatt.

A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget,

harmattá vált bennem a gond és teher;

se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér,

csak megfáradt ember, aki itt hever.

A békességet szétosztja az este,

meleg kenyeréből egy karaj vagyok,

pihen most az ég is, a nyugodt Marosra

s homlokomra kiülnek a csillagok.

1923. augusztus