Ujjaink

Úgy bújtak össze ujjaink,

csókolva egymást kétszer öt

combjukkal, mint szeretkező,

fantasztikus kis állatok;

úgy fuldokoltak ujjaink

egymásban tehetetlenül,

mint elítélt, vak rabok a

halál ketrec-vasai közt;

irigyeinktől ujjaink

mégis oly percet loptak el,

hogy hosszú, boldog éjszakát

álmodtunk végig azalatt;

aztán a két kéz úgy pihent

egymásban mozdulatlanúl,

mint két öngyilkos szerető,

akit már együtt fed a föld.