Kacorkés

valaki máshoz legyél hűtlen

a szerelmet felejthető kalandokkal

száműzöm beszédes hiányodban

visszafogottan létezem

évfordulónk tűzijátéka világít a betonra

szürkével szürkére írom neved csak én

látlak magányom lapul a tiedhez

ilyen nyirkos időben kell az ólmeleg

hallhatatlanságodban elbukik a város

milyen erő tartja féken a Tó haragvó

hullámverését ami talapzatáról ledöntheti

emlékedet szavaidat nem hantolja ki senki

és hangod nem adja a hegyeknek

arcom a keresés árkolja de megtalállak

az elengedésben vajon te felismersz

engem a várakozástól kimerült napraforgókban

röghöz kötött rózsák rabszolgatekintetében

a korán elhunyt nárciszokat sirató eső dalában

csapongó dongók hőskölteményében

vajon mikor veszíted el rendeltetésed

mint élesre köszörült kacorkés

a vénségtől tehetetlen kertész kezében