A mártír éji dala

„Sikerült”, súgja diadalmasan és visszahúzza a bugyiját. A fénymásoló csöndesen kattog és lajstromozza minden tévedésemet. Ez a szerelem, a csatakos alkony odakinn, a pásztoróra idebenn. A kiégett fénycső a kismillió félrekúrást megért asztal fölött. Légy mászik a tapétán, halkan nevet. „Elválsz?” Felfoghatatlanul rövid az élet. Ha és amíg leérek a portáig, megőszülök. Otthagyom, mint bőröndöt a hotelszobában. Vagy mint a taxiban, ahol először. A konferencia után, New Yorkban, meghatározhatatlan számú félrenyelt mondat után. Van, hogy Isten sem akar tudni az egészről, van, hogy a káprázó felismerések sem vonatkoznak semmire. Résnyire nyílik az ajtó, szellemek csukják-tárják, tudják, hogy tudom.

Lemondom az ebédemet. Lemondom életem összes megbeszélését három példányban, amiből egy sem illet meg senkit. Szignálom azt is, amit nem lehet aláírásunkkal igazolni. Mire vége, lefő a kávé. Összecsomagolok, bedobozolom magam egy pillantás zárványába, amiben egy azonosítatlan személy csal és hazardírozik. Csak a fogaknak csikorgatása, az hallik, a töltőtoll túlvilági sercegése, s a belátható terekben egy végleges hatályú eső.