A hagyma szól

Én akkor is csak csupa héj vagyok,

ha keresztbe szelsz, kockára metélsz.

Miszlikbe apríts! – akkor is a semmit

vágod, mit nem zárok magamba, mivel mit sem

zárok magamba. Lévén csupa héj.

Héj héja, sőt a héj héjának héja,

sőt… – Csupán hely híján nem folytatom.

Meg nem akarok fennhéjázni. Úgysem

lehet rád hatni. Hallom a tojások

roppanását… A tojás éjjelébe behatol

a szentségtelen villanyfény. Hát csíra-

loccsantó kezed nem remeg

villával szétpüfölni a Magot?

– Némulj, te, szám! A zsír már sziszereg.

Bakó, tedd dolgodat: vess a zsírba,

Jelképzabáló! – hadd üvegesedem,

ízlés szerint.

Tojás, fiam, ne félj,

kimúlni a korszakból, hol az ember

nem érti már a Természet szavát,

hol a Patak és Liget néma már,

s a legtisztátlanabb Négylábú olvadt

hájára vettetnek a végső dolgok,

a magunkfajták –

Jobb nékünk – mintsem ostromolni elzárt

füleket – szónk rekesztve egyesülni

a rántotta nagy mártíriumában.