Én akkor is csak csupa héj vagyok,

Ja sam i onda samo ljuštura

ha keresztbe szelsz, kockára metélsz.

ako me prerežeš, na kocke isečeš.

Miszlikbe apríts! – akkor is a semmit

Na okrnjake me seckaj! – i tad samo ništa

vágod, mit nem zárok magamba, mivel mit sem

režeš, ono što u sebe zatvaram jer u sebe ništa

zárok magamba. Lévén csupa héj.

ne zatvaram. Tek sam ljuštura.

Héj héja, sőt a héj héjának héja,

Ljuštura ljušture, dapače ljuska ljušturine ljuske,

sőt… – Csupán hely híján nem folytatom.

dapače… – Tek zbog nedostatk prostora ne nastavljam.

Meg nem akarok fennhéjázni. Úgysem

I ne želim pokondiriti se. Ionako se ne može

lehet rád hatni. Hallom a tojások

na tebe uticati. Čujem iznenadan prelom

roppanását… A tojás éjjelébe behatol

jaja... Noć jaja bezoblično

a szentségtelen villanyfény. Hát csíra-

električno svetlo remeti. Zar

loccsantó kezed nem remeg

tvoja ruka ne zadrhti kad

villával szétpüfölni a Magot?

roguljom Zametka raskida?

– Némulj, te, szám! A zsír már sziszereg.

– Zanemi, ti, broju! Mast se već prži.

Bakó, tedd dolgodat: vess a zsírba,

Dželate, uradi: baci me u mast,

Jelképzabáló! – hadd üvegesedem,

Ti žderaču znamenja! – neka se ustaklim,

ízlés szerint.

po zahtevu.

Tojás, fiam, ne félj,

Jajo, sine moj, ne plaši se

kimúlni a korszakból, hol az ember

iz epohe isčeznuti gde do čoveka

nem érti már a Természet szavát,

više ne dopire glas Prirode,

hol a Patak és Liget néma már,

gde su Potoci i Livade neme

s a legtisztátlanabb Négylábú olvadt

i na otopljeno salo najčišćeg

hájára vettetnek a végső dolgok,

Četvoronošca bacaju konačne otpatke,

a magunkfajták –

nama slične –

Jobb nékünk – mintsem ostromolni elzárt

Bolje je nama – umesto opsedanja

füleket – szónk rekesztve egyesülni

gluvih – da zajedno sa ućutkanim rečima

a rántotta nagy mártíriumában.

sa martirstvom kajagan sjedinimo.