Már egy hete csak a mamára

Desde hace una semana, en mi mamá

gondolok mindíg, meg-megállva.

sólo pienso, abstraído; en mi mamá.

Nyikorgó kosárral ölében,

ment a padlásra, ment serényen.

Con la chirriante cesta a la cintura,

Én még őszinte ember voltam,

iba siempre al desván en su premura.

ordítottam, toporzékoltam.

Hagyja a dagadt ruhát másra.

Yo era un hombre sincero todavía:

Engem vigyen föl a padlásra.

chillaba, pataleaba. Le decía:

Csak ment és teregetett némán,

nem szidott, nem is nézett énrám

deja para otro ese pesado y gran

s a ruhák fényesen, suhogva,

bulto, mi madre, y llévame al desván.

keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,

Sola se iba a tender, calladamente,

most látom, milyen óriás ő –

sin regañarme, sin mirarme, ausente.

szürke haja lebben az égen,

kékítőt old az ég vizében.

Y las ropas crujían, luminosas,

revoloteando en lo alto, jubilosas.

Aunque para llorar es tarde ya,

sé cuan inmensa eres, mi mamá.

Flota en lo alto su agrisado pelo

y echa su añil en el agua del cielo.