Midőn az est, e lágyan takaró
Keď večer, tá hebko haliaca
fekete, síma bársonytakaró,
čierna, zamatová prikrývka,
melyet terít egy óriási dajka,
ktorú obrovská dojka prestrie,
a féltett földet lassan eltakarja
obávanú zem pomaly zakryje
s oly óvatosan, hogy minden füszál
opatrne tak, že každé steblo trávy
lágy leple alatt egyenessen áll
pod jej rúškom vzpriamene stojí
és nem kap a virágok szirma ráncot
a lupene kvetov vrásky nedostanú
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
a na dvojitom krídle pestrého motýľa
nem sérti a szivárványos zománcot
dúhovitú gliedu nestrácajú
és ugy pihennek e lepelnek árnyán,
a v tôni tohto závoja, ľahkého, hladkého,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
zamatového rúška tak odpočívajú,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
že to rúško za ťarchu ani nepociťujú:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban
vtedy kdekoľvek po svete túlaj sa,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
bo doma v hnedej, smutnej izbe posaď sa,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
bo v kaviarni zízavo striehni,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
ako v rade zažnú plyn svetla dní;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
bo ustato, so psom, na úbočí
nézzed a lombon át a lusta holdat;
cez lístie obzeraj si Mesiac lenivý;
vagy országuton, melyet por lepett el,
bo na ceste, ktorú prach zahalil,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
ospalo hnať sa môže tvoj kočiš prispatý;
vagy a hajónak ingó padlatán
bo na knísavej dlažbe korábu
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
maj závraty, bo na pohovke vlaku;
vagy idegen várost bolygván keresztül
bo blúdiac po cudzom meste
állj meg a sarkokon csodálni restül
zastav sa na rohu lenivo udivene
a távol utcák hosszú fonalát,
nad dlhým vláknom ulíc vzdialených,
az utcalángok kettős vonalát;
nad dvojitou traťou plameňov uličných;
vagy épp a vízi városban, a Riván,
alebo zrovna vo vodnom meste, v Rive
hol lángot apróz matt opáltükör,
kde matné opálové zrkadlo plameň drobí,
merengj a messze multba visszaríván,
do ďalekej minulosti dumaj túžbou po návrate,
melynek emléke édesen gyötör,
ktorej pamiatka ta sladko mučí,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
do éry minulej, ktorá ako kúzelná
lámpának képe van is már, de nincs is,
obličaj lámp už žije, ale aj pominula,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
ktorej spomienka, večne vrelá
melynek emléke teher is, de kincs is:
i ťarchavá, ba aj pokladom sa stala:
ott emlékektől terhes fejedet
ťarchavú hlavu tam od pamäti
a márványföldnek elcsüggesztheted:
rmútiť môžeš mramorovej zemi:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
a keď v rozkoši, v samej kráse šliapeš
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
zbabelo predsa len na to myslieť budeš:
ez a sok szépség mind mire való?
čomu slúži tá toľká krása?
mégis csak arra fogsz gondolni árván:
predsa na to myslieť budeš osirelý:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
čomu ten večer, koberec okrídlený?
minek az est, e szárnyas takaró?
čomu ten mramor strakatý, tá voda hodvábna?
miért a dombok és miért a lombok
prečo lístie a prečo pahorky
s a tenger, melybe nem vet magvető?
a more, do ktorého rozsievač nič nezasadí?
minek az árok, minek az apályok
čomu ten jarok, čomu tie odlivy
s a felhők, e bús Danaida-lányok
a oblaky, tie chmúrne Danaida-devy
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
a deň, tento sizyfoský kameň žeravý?
miért az emlékek, miért a multak?
prečo časy minulé, prečo spomienky?
miért a lámpák és miért a holdak?
prečo lampy a prečo luny?
miért a végét nem lelő idő?
prečo čas nikdy nekončiaci?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
alebo za príklad steblo trávy zober si:
miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
tráva prečo rastie, keď raz zoschne si?
miért szárad le, hogyha újra nő?
prečo zoschne, keď sa znova obrodí?