Mint gyermek, aki már pihenni vágyik

Comme un enfant espérant la visite

és el is jutott a nyugalmas ágyig

Du repos et qui soudain te prie, de son lit,

még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –

Craignant les assauts de la nuit:

(így nem szökik rá hirtelen az éj)

“Raconte-moi, ne t’en va pas si vite!”

s míg kis szíve nagyon szorongva dobban,

Tandis que de frayeur, son petit cœur palpite,

tán ő se tudja, mit is kíván jobban,

Que lui-même, l’enfant, peut-être ne sait pas

a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:

Quelle est sa préférence,

így kérünk: Ülj le közénk és mesélj.

S’il aime mieux ta voix

Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,

Ou si plus que le conte, il aime ta présence,

mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt

Ainsi, nous t’en prions, parmi nous, viens t’asseoir.

s együtt vagyunk veled mindannyian,

Nous en avons bien souvenance.

kinek emberhez méltó gondja van.

Mais conte, recommence,

Te jól tudod, a költő sose lódít:

Ne nous laisse point choir.

az igazat mondd, ne csak a valódit,

Redis-nous que nous sommes…

a fényt, amelytől világlik agyunk,

Tous ensemble ce soir!

hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

Tous ceux dont les soucis semblent dignes des hommes.

Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,

Dis la vérité sans surseoir.

hadd lássunk át magunkon itt ez estén.

Bien plus que le réel, il nous faut la connaître.

Párnás szavadon át nem üt a zaj -

Le poète

mesélj arról, mi a szép, mi a baj,

Ne ment jamais!

emelvén szívünk a gyásztól a vágyig.

Dis-nous la vérité. Montre-nous la lumière.

Most temettük el szegény Kosztolányit

Que ses rais

s az emberségen, mint rajta a rák,

Eclairent notre esprit d’une clarté première.

nem egy szörny-állam iszonyata rág

Tel Hans Castorp qui voit,

s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,

Au travers de la chair de madame Chauchat,

honnan uszulnak ránk új ordas eszmék,

En nous-mêmes, fais-nous descendre.

fő-e új méreg, mely közénk hatol –

Tes mots capitonnés,

meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...

Nul bruit ne pourrait les pourfendre.

Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,

Dis-nous le Beau, dis-nous le Mal, fais-nous comprendre.

de mi férfiak férfiak maradjunk

Hausse nos cœurs du deuil aux désirs affinés.

és nők a nők - szabadok, kedvesek

Kosztolányi, nous l’avons mis en terre.

- s mind ember, mert az egyre kevesebb...

Ainsi que le cancer rongeait son pauvre corps,

Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.

Ainsi plus d’un Etat, monstrueux et retors,

Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen

Ronge l’humanité, poursuit le pauvre hère.

néz téged, mert örül, hogy lát ma itt

Frissonnant, nous pensons: “Demain, qu’adviendra-t-il?

fehérek közt egy európait.

Quel sera le péril,

Les cannibalesques idées?

Prépare-t-on,

Pour mieux nous asservir, de nouvelles cuvées

De poison?”

Combien de temps encore

Se trouvera-t-il un endroit où, librement,

Tu puisses parler… on l’ignore!

En t’écoutant,

Les hommes que nous sommes

Doivent rester des hommes.

Pas de relâchement!

Et que les femmes, quant à elles,

Restent libres, restent charmantes, restent belles.

Et tous, demeurons des humains.

On les compte,

Car il en est de moins en moins.

Prends place et dans les règles, commence le conte.

Simplement te regarderont certaines gens,

Qui, comme nous, seront à ton écoute,

Heureux de voir, sans aucun doute,

Un Européen, aujourd’hui, parmi les Blancs.