Azt hiszem, hogy szeretlek;

Myslím si, že ťa milujem;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

so zavretými očami plačem nad tým, že si.

De láthatod, az istenek,

Ako vidíš, bohovia,

a por, meg az idő

prach a čas

mégis oly súlyos buckákat emel

predsa postavili medzi nás

közéd-közém,

také nezchodné hrboly hôr,

hogy olykor elfog a

že ma z času na čas zachváti

szeretet tériszonya és

závrat z lásky a

kicsinyes aggodalma.

jej úzkostlivý strach.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

V takých chvíľach schúlene sa bojím,

hangtalanúl és jelzés nélkűl.

ako príroda okolo polnoci,

Azután

bez zvukov a znamení.

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem.

Potom

opäť verím, že patríme k sebe,

že ruku do tvojej som vložil.