Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Die Jahre kamen und vergingen, du

Emlékeimből lassan, elfakult

Arcképed a szívemben, elmosódott

Entschwandest langsam meinem Sinn. Dein Bild

A vállaidnak íve, elsuhant

A hangod és én nem mentem utánad

In mir verblasste, und entfallen sind mir

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Der Bogen deiner Schultern, deine Stimme.

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Ich ging im immer tiefern Wald des Lebens

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt

Dir nicht mehr nach. Ich spreche deinen Namen

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Schon ganz gelassen aus und scheue mich

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

És minden eltévesztett köszönésben

Nicht mehr vor deinem Blick.

És minden összetépett levelemben

És egész elhibázott életemben

Denn heute weiss ich,

Élsz és uralkodol örökkön, Amen

Dass du nur eine unter vielen warst,

Nur Jugendtorheit, die vergeht. Und dennoch

Glaub nicht, mein Herz, dies alles sei umsonst

Gewesen und vergangen, glaub es ja nicht.

Denn du bist da, wenn mir der Schlips verrutscht,

Wenn ich irrtümlich grüsse, mich verspreche,

Du bist in jedem Brief, den ich zerreisse,

In meinem ganzen fehlgeschlagnen Leben,

Du lebst und herrschst in ihm für ewig. Amen.