Hver dag i denne uken har jeg tenkt

Már egy hete csak a mamára

ustanselig på mamma har jeg tenkt:

gondolok mindíg, meg-megállva.

Hun gikk mot tørkeloftet, varm og snar.

Nyikorgó kosárral ölében,

Det knirket i en kleskurv som hun bar.

ment a padlásra, ment serényen.

Den tiden var jeg ærlig og fri,

Én még őszinte ember voltam,

så ærlig nemlig som et barn kan bli.

ordítottam, toporzékoltam.

Jeg trampet vilt i marken og skrek:

Hagyja a dagadt ruhát másra.

La andre vaske, ta meg med og lek!

Engem vigyen föl a padlásra.

Hun så forbi meg uten et ord.

Csak ment és teregetett némán,

Hun hengte bare tøyet på en snor.

nem szidott, nem is nézett énrám

Snart steg det i et blendende sus.

s a ruhák fényesen, suhogva,

Det lyste og flagret om vårt hus.

keringtek, szálltak a magosba.

For sent å stoppe gråten. Jeg forstår

Nem nyafognék, de most már késő,

hvor stor hun er, nå lyser hennes hår.

most látom, milyen óriás ő –

Det flagrer mellom skyer, stort og grått.

szürke haja lebben az égen,

Hun blekner himmelvannet himmelblått.

kékítőt old az ég vizében.