Die Jahre kamen und vergingen, du

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Emlékeimből lassan, elfakult

Entschwandest langsam meinem Sinn. Dein Bild

Arcképed a szívemben, elmosódott

A vállaidnak íve, elsuhant

In mir verblasste, und entfallen sind mir

A hangod és én nem mentem utánad

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Der Bogen deiner Schultern, deine Stimme.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Ich ging im immer tiefern Wald des Lebens

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

Dir nicht mehr nach. Ich spreche deinen Namen

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Schon ganz gelassen aus und scheue mich

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

Nicht mehr vor deinem Blick.

És minden eltévesztett köszönésben

És minden összetépett levelemben

Denn heute weiss ich,

És egész elhibázott életemben

Élsz és uralkodol örökkön, Amen

Dass du nur eine unter vielen warst,

Nur Jugendtorheit, die vergeht. Und dennoch

Glaub nicht, mein Herz, dies alles sei umsonst

Gewesen und vergangen, glaub es ja nicht.

Denn du bist da, wenn mir der Schlips verrutscht,

Wenn ich irrtümlich grüsse, mich verspreche,

Du bist in jedem Brief, den ich zerreisse,

In meinem ganzen fehlgeschlagnen Leben,

Du lebst und herrschst in ihm für ewig. Amen.