Azt hiszem, hogy szeretlek;

Myslím, že tĕ mám rád;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

držím za semknutými víčky pláč nad tím, že jsi.

De láthatod, az istenek,

Ale jak vidíš, bohové,

a por, meg az idő

prach a čas

mégis oly súlyos buckákat emel

postavili mezi mne a tebe

közéd-közém,

tak neschůdné hrby hor,

hogy olykor elfog a

že sem tam mĕ jímá

szeretet tériszonya és

hned závrať z lásky,

kicsinyes aggodalma.

hned malovĕrný strach.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

V takových chvílích schoulen v lůžku zúzkostním,

mint a természet éjfél idején,

jako příroda v čase půlnočím,

hangtalanúl és jelzés nélkűl.

beze zvuku či dobrých znamení.

Azután

Ale pak,

újra hiszem, hogy összetartozunk,

když mám ruku ve tvé a ty v mé,

hogy kezemet kezedbe tettem.

znovu vĕřím, že k sobĕ patříme.