Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Godine su došle, prošle, izostala

Emlékeimből lassan, elfakult

si pomalo iz mog sjećanja,

Arcképed a szívemben, elmosódott

izbledela ti je slika, sprali

A vállaidnak íve, elsuhant

su se obrisi ramena, iščezli

A hangod és én nem mentem utánad

glasovi i ja nisam išao za

Az élet egyre mélyebb erdejében.

tobom u sve gušću šumu života.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Danas ti već mirno izgovaram ime,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

danas već ne zadrhtim od tvog pogleda,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

danas već znam da si jedna od mnogih,

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

da je mladost ludost, ipak ne vjeruj

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt

draga da je sve uzalud bilo

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

i da je sasvim prošlo, o, ne vjeruj!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Jer živiš ti u svakoj nakrivo svezanoj

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

kravati i pogrešno izgovorenoj riječi,

És minden eltévesztett köszönésben

u svakom iskrivljenom pozdravu,

És minden összetépett levelemben

u svakom poderanom pismu

És egész elhibázott életemben

i u čitavom mom promašenom životu

Élsz és uralkodol örökkön, Amen

živiš ti i vladaš zauvek, Amen.