Lidércűző

Kancsi cigánylány, tündéri duvad,  Jaj, ne riszáld, ne dobáld magadat!  Sárga szemeddel szemem be ne fald,  Csábíts gazdagot, vagy fiatalt!

Kásmír szoknyád, a rózsa-lugast,  Ne sodorítsd rám s ne mutogasd. Eljárt felettem a huncut idő,  fogam kicsorbult s rendre kidől.

Hagyd csak aludni a testi gonoszt,  kísértésbe újra ne hozd. Vadszagú kebled arany parazsát  Arcom előtt, jaj, ne harizsáld!

Szád eleven csupa-hus hasiték,  Perzsel, ahogy buja száj soha még:  félek a csóktól, nyálkás puha rém,  szörnyű betegség s mit tudom én,

mily bonyodalmak tömkelege – Ebből elég volt, már elegem! S a combod, a talpad, az inda, a kacs,  Undorító s be mohó, be makacs!

Vén vagyok én már, gyatra öreg,  tán a halálba szorít az öled.  Iszonyú erdő mélyire csalsz, ott megölelsz, kirabolsz, bekaparsz…