Én senkivel sem üldögélek

Semmit

nem

használok

fel

ha

tudok,

amennyire

csak

tudom.

(Kettő)

Én senkivel

sem üldögélek.

És már

nem is

lehet. Egy

bánatos vers,

de aki

írta, az

jól van.

Most vacsorázik.

Most valami

másba kezd.

Neki így

épp megfelel.

(Három)

Az előbb még

boldog voltam, vagy

erre emlékszem legalább.

De nem volt

az jó, a

boldogság, és nem

jó szeretni sem.

Nem jó szeretni.

Kiviszem a tálcát.

Valamikbe belefogok, és

ha sikerült, akkor

összecserélem. Nem jó,

igen. Mindjárt vége

van. Nem jó,

de mindjárt vége.

De nem viccelek.

Pedig sohasem viccelünk.

(Négy)

Volt a reggeli, ettünk,

és akkor föl, ettem

abból a valamiből, elrágtam,

aztán azonnal felállni, nincs

étvágyam, nem volt, alig

van, reggel, nem túl

korán, akkor pedig tovább

kellett cipelni, annyira kezdtem

izzadni attól, ettől az

egésztől, a rágástól, de

csak a hátam izzadt,

rátapadt az ing, csorgott

lefelé a víz, hogy

kiszakadok a súly

kiszakadok alóla, rátapad az

ingem ráragad, összetapadok vele,

kész voltam, és kész,

ilyenkor iszok vagy öblítek,

kiöblítem a számat, teljesen

kész voltam szerencsére azt

még szabad és akkor

felállni és cipelni tovább,

ahogy pedig cipelem, illeg.

A ház elé valahova

ezeket a fákat ültették.

Cseresznye dió diófák ilyen.

Ez, ami alig van.

(Öt)

Egy magas, mészfehér toronyban lakom.

Lent az udvar sarkában néhány

nagyobb fehér kő. Lefelé nézek.

Az asztalon a jégeső nyoma.

Mintha túl melegre sikerült volna

a nyár, gőzölög a növényzet.

Mert éppen most megy így.

Ez most az enyém, én

innen nézek. Most túlzásnak tartom

a meleget. Ne tartsam annak.