A legkényelmesebb és a legszegényebb
valahogy mégiscsak feljutottak ide, és most
erről az emelkedésről néznek le
és föl, erről a
dombocskáról néznek.
A legkényelmesebb és a legszegényebb
már igazán régóta ácsorognak itt, de
még várniuk kell egy ideig biztosan,
mert, azt hiszem,
fölrobbant a technika.
Még szerencse, hogy elég erősek, látszik
rajtuk, simán el tudnának vonszolni egy
harckocsit a határig, nem? Lehet, hogy
nem, mert túl kényelmes
lenne az egyikük ahhoz.
Most itt várnak, csak ne esne ennyire, és
lehetne valahol egy pad, vagy legalább valami
tűzhely, meg egy étterem, az jó volna, mivel
tűrhetően főznének ott
a szakácsok, és viszonylag
olcsón, legalább még az itthoni árakhoz képest.
De kilátni mindenképp lehet, tessék csak, annyira
nincs még köd, és lassanként kigyulladnak lent
a villanykörték is,
mintha épp nekik.
A városi közvilágítás. Mert a legkényelmesebb is
derék magyar ember, aki íme, hajlandó
volt fölsétálni a hazáért erre a dombra,
a legszegényebb
pedig körbemutat,
látod, ez az enyém is, mert én is csak
magyar vagyok, mint te, kedves barátom,
csak nem vagyok olyan kényelmes, ahogy
te pedig nem vagy olyan
szegény, mint én.
PoemWiki 评分
暂无评论 写评论