Megszállottja egy sugallatnak
kengyelfutó aki rég kilépett az időből
egy gyermek nyugtalansága lázít
a külvilág látszata ellen
s úgy hiszed azért élsz közöttünk
hogy képeket fessél
késsel gumibottal durunggal
s olykor ezüstösen villanó fejszével.
Valahonnan a támadásra kész
torreádorok családjából léptél elő
s ama bizonyos csillag világított előtted
mikor francia földre léptél mely
„a jó bort és a kedves nőket termi"
azóta is ott bolyongsz Párizs sikátoraiban
a szakadó eső húrjai közt akár egy
dallam egy tőr ami átfúrja magát
az idegen anyagon s miközben ő is szenved
mint egyigaz élőt mutatja fel
mindazt amit legyőzött.
Ez vagy te akit végülis varázslónak kell tekintenünk
amint éppen kijutottál az erdőből
és magadhoz vonzod az árvákat.
Így vándoroltam feléd én is
majdnem vak szemekkel még a végtelen mezőn
egy cirkuszkocsi rózsaszín árnyékában
s ekkor megejtett formáid mértani tisztasága
s az a fájdalommal száguldó ritmus
amely magával ragadja az ámuló gyermeket.
Ó megbűvölő krikszkrakszok ó ezer frissen vérző seb
ó acélból és azbesztből összeépített rend ami
a rendetlenség grimaszával jelenik meg a bűnösök előtt.
Azóta is útban vagyok és lépek fokról-fokra
a létrán amit a nap pereméhez támasztottál
s látom te ott állsz a horizonton túl
egy állvány előtt emeled a karod
miközben holt színek kelnek életre
idegen dolgok mintegy leigázva megnevezik magukat
ecsetvonásaid nyomán.
1947
PoemWiki 评分
暂无评论 写评论