A magánszorgalmú kutyák

Faluzási emlék

Legtöbbet mégis ők gyötörtek.

A magánszorgalmú kutyák!

Ámuldozva utáltuk őket.

Ez volt mégis a legcsunyább.

Sem a házat és sem urát

nem védték. Miért is dühöngtek?

Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek,

hangjukba fúltak, a buták.

Aki csak utcájukba ért,

szaggatták volna cafatokra,

csontját mindet megropogtatva,

külön-külön leszopogatva

egy köhejért, egy zörejért.

A magánszorgalmú ebek.

Ahogy végigfutva a láncot,

két lábra állva azt a táncot

járták: vért, vért, vagy megveszek.

Ahogy az éji falun át

morse-mód híreket csaholtak:

messze beadva élőt-holtat

s mert nem téphették le a holdat,

zokogtak, szörny kanik s szukák!

Ez volt mégis a legcsunyább.

A magánszorgalmú dögök,

a nyívók-sívók, hogy a gazda,

ő rúgta őket végre hasba:

coki pokolba, ördögök!