Megtalált karaván-napló

Már csak az iránytű bizakodott,

hebegett: adott

hűdött nyelvével jelet: valahol

van, ami válaszol.

Mentünk tovább

megint egy napnyi sivatagon át.

Ékírásos ábráival

egy sziklafal.

Sor sorra zagyván, konokon:

ráncok egy őrült homlokon.

Vén, hajdani

Idő vivódik itt.

Semmit se bír már mondani.

Így csak a szél visít.

A szempillán homok. Az izzadt ujjak közt homok.

Homok, ha összeér a fog.

Megöltük út-tudó tevénket.

Ettünk egy utolsó ebédet.