Már csak az iránytű bizakodott,

Til slutt var bare kompasset med håp,

hebegett: adott

stammende ga det

hűdött nyelvével jelet: valahol

tegn fra seg med sin lammede tunge:

van, ami válaszol.

det fantes stadig sted som svarte.

Mentünk tovább

Igjen tok vi en dagsmarsj

megint egy napnyi sivatagon át.

igjennom ørkenen.

Ékírásos ábráival

Da en klippevegg

egy sziklafal.

med hieroglyfer.

Sor sorra zagyván, konokon:

Rad på rad, broket, hardnakket:

ráncok egy őrült homlokon.

rynker på en galnings panne.

Vén, hajdani

Den gamle fordums Tid

Idő vivódik itt.

strir her med seg selv.

Semmit se bír már mondani.

Men klarer ikke å si mer.

Így csak a szél visít.

Alene vinden hviner.

A szempillán homok. Az izzadt ujjak közt homok.

På øyenvippene sand. Mellom de svette fingrene sand.

Homok, ha összeér a fog.

Sand knaser mellom tennene.

Megöltük út-tudó tevénket.

Vi slaktet vår kamel som kjente veien.

Ettünk egy utolsó ebédet.

Vi spiste vår siste middag.