Szeretők

Halántékuknál óra: fémvirág,

ketyegve hullik mérges harmata.

Csillaghullásos most az éjszaka,

az ég suhog, mint óriási ág.

Ha már az ember kisded nem lehet,

mint föld a ködben forog, hánytorog,

a percek verik, mint meteorok

a tengert, mint a Krisztust a szögek.

Ha már a férfi gond füvén legel,

csak így szól: Csillag szakad, hallod-e?

Hogy elsüllyedünk végül, vallod-e?

Az asszony vár és vágyakban delel.

És ingecskéje lágyan fönnakad

a csípején, már nem tudsz ártani

idő, halál, már alvó lábai

megébredtek és világítanak.