Halántékuknál óra: fémvirág,

Ein blome av metall, ei klokke, står

ketyegve hullik mérges harmata.

ved tinningen og tikkar giftig dogg.

Csillaghullásos most az éjszaka,

På himmelkvelven sprakar stjerneskot

az ég suhog, mint óriási ág.

og natta susar som ei lauvtung grein.

Ha már az ember kisded nem lehet,

Lik jorda i si tåke vrid dei seg,

mint föld a ködben forog, hánytorog,

men aldri kan dei bli som barn igjen.

a percek verik, mint meteorok

Minutta slår dei som ein meteor

a tengert, mint a Krisztust a szögek.

mot hav, som naglane mot Kristi kropp.

Ha már a férfi gond füvén legel,

Og mannen på si beitemark av sorg,

csak így szól: Csillag szakad, hallod-e?

han seier: «Høyrde du, ei stjerne fall?

Hogy elsüllyedünk végül, vallod-e?

Trur du vi søkk i mørke djup til sist?»

Az asszony vár és vágyakban delel.

Men kvinna ventar i sin heite trå.

És ingecskéje lágyan fönnakad

Om hennar hofter fløymer serken mjukt.

a csípején, már nem tudsz ártani

Og tid og død kan ikkje skade meir.

idő, halál, már alvó lábai

To nakne føter sov; nå vaknar dei

megébredtek és világítanak.

og lyser som eit lite morgengry.