[egyedül heversz a halott parton a homok kék lángjában elolvadnak...]

egyedül heversz a halott parton a homok kék

lángjában elolvadnak a körülötted nyújtózkodó illatos

lánynyomok. már nem lep meg hogy ennyire magad csak

elszomorít a természet évadvégi nagytakarítása hogy

megint te maradsz fölöslegnek

: és szégyennel tölt el – – –

a táj vetkőzése nem érdekel

összezárt szemhéjaid alól is látod a horizonton

megfeneklett bálnaszín felhőket a mellükre ködöt húzó

temetők meleg vonalát s a hullámokba merülő hosszan

robajló földrészeket

e hely egyedül az időben létezik de tudni fogod-e egykor

mely időpillanat volt a halott part a halcsontvázakkal

teleszórt üszkösödő délután vagy örökre eltűnik szétfolyik

elolvad mint a lánynyomok a szelíden támadó rövidlátó

őszben. itt. most. így. mindörökre

és megérkeznek a jajgató sirályok és vitorláik kibontják az

elnehezült szélben heversz. a homok kék lángjában

fázékonyan húzódik össze az eldobott dinnyehéjon sütkérező

darázs. szemüreged hirtelen megtelik utószezoni savanykás

ízzel fehér kövekkel napernyők piros havával. a víz közben

teszi dolgát a partba harap. hullámai nagy vérző rózsa-

levelet sodornak magukkal a semmi felé