Vitorla

Hegytetőn volt az a szoba,

nem is szoba, csak ágy és ablak.

Aludt, de engem valami

megindított, hogy felriadjak,

s az üvegen áradt a tó,

már nappali fényét kibontva,

s szélfútta, párás szárnyakon

egyetlen korai vitorla

magányosan és boldogan

úgy szállt a puszta ragyogáson,

úgy szállott érintetlenül

a vízen-égen az a vászon,

úgy szállott az örök vizen,

minthogyha én, kezdetek óta.

De fölébredtek karjai,

s én hullottam, akár a tóba.