Egry ragyogása

Már nem a tó és nem a tenger

nem a világ boltozata

nem a hullám, nem a villám

betölti szemem a férfi

aki jön a végtelen vízről

csónakkal, vászonruhában

hó jelenése, vért se köhög már

nem zihál, semmi erőfeszítés

két evezője vadliba-toll

kiköt s a párában asztal várja

kenyér és hal meg bor s körülötte

mind aki rajongja olyan ívben

akár a szivárvány arca előtt

SZENT A MI KENYERÜNK, HALUNK S BORUNK JÓ VOLT, MÉG SZIVÁRVÁNYT IS LÁTTAM ITT

S elevez tőlünk a szent és barbár

két evezője vadliba-toll

zendül a tó és zeng a tenger

föltámad a hullám, a villám

reped a világ boltozata

megölnék egymást az elemek

alakok elvérzenének

de ő feltartja kezét, csönd lesz

patyolatot ád a sebekre

rend lesz, de marad a feszesség

a vízé, az égé, hegyeké

homlokok tektóniája

kőművese a világosságnak

siratja az elherdált világot

s fölépíti káprázatában