Megkezdett szépség. Az ikonfestés szabályai

„…arról hoznak hírt, mi van a test túloldalán.”

(Pavel Florenszkij)

(i, Fra Angelico próbálkozásai)

Minden újabb és újabb Krisztussal, kit

kolostorok csendjében feszítek falakra,

újra és újra átélem szenvedéseit a kereszten,

könnyeim ködpáráján át látom csak, ahogy

megszületik, ahogy megszületik

ecsetvonásaim nyomán, újra és újra,

haldokló Jézus Urunk.

(ii, Rubljov belső monológja)

Isten nevet rajtunk, olykor sír is,

az ikon törött ablak az örökkévalóságra,

homálya elfedi az időt, egész a sírig,

csupasz fákat látsz, égboltot

átszelő villanyvezetéket,

kéményeket és háztetőket,

nekiállsz, kaparod a festéket,

égboltot látsz, fákat

átszelő fényes villanyvezetéket,

számolod az estéket, miközben

isten sír, isten nevet,

elkezd, de nem fejez be

helyetted semmit.

(iii, Raffaello Santi kételyei)

Sötét ragyogással elevenedik meg

a befejezetlen Madonna-kép minden éjszaka

az ággyal szemközti festőállványon.