A bak jegye

Mamácska,

itt ülök, nézd,

Bak-jelben földre kötve

nedves rostos hidegben,

s napot szívok magamba,

hogy versben átevezzek

hozzád, Halak jegyébe.

Közelebb ez a két jegy,

mint mi, kiket a bolygó

szándékok szertelöknek.

De mégis vonsz magadhoz,

s én távol arra várok,

hogy egymáshoz ütődve

újra erőre kapjunk.

Állj pályánk metszetében

s szólíts a régi néven,

a másnak ismeretlen

szavakkal. Erre várok.

Csak te tudsz megtalálni.

Téged csak én kereslek.

Versem, nyitott kalitkám

madárnyelvét te érted,

e locska fecskehangot.

Mondd, vessem el felét?

Fenét.

No nézd, mi szépen

kapaszkodunk meg egy kis

cinkoska nevetésben.

Megjössz a hallomással.

Vártam, már régen várom:

tedd a fejemre foltos,

nyárfaüveg kezed,

ötágú koronámat.