A rablelkek

Hát ez a szabadság napja,

Mely így éget és vakit?

Mely soha nem látogatta

Börtönünk gyász ablakit?

Ah! ez égő lángözönhöz

Gyenge szemünk nem szokott:

Menjünk vissza börtönünkbe!

Kedves félhomály van ott.

És e nyüzsgő élet, e zaj,

E szilaj, zúgalmas ár,

Mely el-elsodor magával

S fejünket boritja már, -

Ah, mi háborító e zaj

S mindig lázas állapot:

Menjünk vissza börtönünkbe!

Állandó magány van ott.

Itt a lég nyersebb, keményebb,

A szellő fuvása metsz,

Felhő tornyosul felettünk,

A villám cikázni kezd,

Ég a földet megrohanja,

Itt öl a vész, gyujt amott:

Menjünk vissza börtönünkbe!

Csendes, jó idő van ott.

Mennyi küzdés! mennyi munka!

Éber álom, hosszu éj,

Szirt s hullám között hánykódás,

Kis reményhez nagy veszély!

Ah, e fáradság, rebengés

Nem gyötörte a rabot:

Menjünk vissza börtönünkbe!

Béke, nyúgalom van ott.

Hah, mi ez: kard villámlása,

Álgyudörgés, vérpatak,

Égő fáklya, véres zászló,

Öldöklő s leölt hadak!

Szalmaágyon, cseppről cseppre

Elenyészni volna jobb:

Menjünk vissza börtönünkbe!

Csöndesebb halál van ott.

1848