Hammelni legenda nyomán

Jajgató, szürke alkonyat tereng.

A hammelni furulyás legendáját idézem

és megirígylem őt.

Mert e városra is rászakadt az átok.

Patkányok hemzsegnek a kertben, az uccán.

Megemésztik a kamrákba-gyűjtött életet.

Gond-patkányok, szegénység-patkányok,

bánat-patkányok, bűn-patkányok,

betegség-patkányok és halál-patkányok

rondítanak be mindent feketére.

Nem lehet lépni tőlük.

Felkúsznak az alvó ágya-fejére

s ajkába harapnak.

S az emberek meghalnak, vagy megőrülnek.

Előkotornám, megríkatnám kicsi furulyámat

varázslatosan, szomorúan, szépen.

Ameddig szem ellát a nagy mezőn,

körém sötétlene népem átka, milliárd patkány.

Megindulnék lassú lépésben, egyre furulyázva,

valamerre az üveghegyeken túlra.

S a világ nyomora mind az enyém lenne

s úgy hömpölyögne cincogva, visongva, jajongva velem

mint bűzös-fekete, végtelen árvíz.

És hátam mögött, messze felvonnák a lobogókat,

piros tüzeket gyújtanának az estben

s felharsanna az öröm rivalgása.