Az apa

Mily gyorsan távolodsz a nagy időben

tőlem, fiam.

Már idegesen kelsz föl az ebédtől,

eltűnsz, szaladsz.

Újságot olvasol, amikor beszélek,

kurtán felelsz.

Barátaiddal vagy. Üres a szobád.

Üres a lelkem.

Nem látod arcomon botor szerelmem.

Nem veszel észre.

Csikorgó hangom iszonyú tenéked.

Nehéz a kezem.

Anyád lett megint egyetlen barátnőm.

Véle beszélek.

Halkan említem hancúzó korunkat.

Hogy meg ne halljad.

Így hagytam el egykor én is apámat.

Ő is így ment el.

Nehéz sóhajjal, büszkén, átkozottan,

vissza se nézve.

Ó e magány a régihez hasonló,

mikor még nem éltél.

A reggelek hamut szórnak fejemre,

szürkék a delek.

Este a kertben nézem az eget,

a fákat, a lombot,

s kérdem magamtól, miért nem érti

gyümölcs a törzset?