A szép leány

Hó, vagy hab, vagy csillag rémlik

     Ott a völgy ölén?

Nem, nem, más az: amit véltem,

     Csalfa tűnemény.

Hónak, habnak, és csillagnak

     Nincs fodor haja:

Szép lány fürdik a patakban

     S a szép lány haja.

Mily csábító mozdulattal

     Hajtja meg fejét,

Kis virágot tart kezében,

     Parti növevényt.

Játszva súg a szél fülébe

     Kedves titkokat,

Játszadozva hajt fejére

     Rezgő ágakat.

Ág ha volnék, meghajolnék

     Én is szívesen,

A szellővel rálehelnék

     Titkon, édesen.

Gyenge tagjait csókdossák

     Fürge halfiak;

Rá bámúlva meg-megáll és

     Nem zúg a patak.

Hajh! magam is beh megállnék,

     Volnék csak patak!

Vagy bár köztetek lebegnék,

     Boldog halfiak!

Kis hal lenni meg nem szűnném,

     Míg ő ott mulat,

Csókkal élnék, csókban lelném

     Szép halálomat.

Vagy mi ez? Hah hogy szemeim

     Így megcsaltanak!

Hozzá képest, ami szépnek

     Látszott, holt alak.

S mennyivel szebb más élőknél

     Árnyék képzete:

Annyival szebb árnyékánál

     Élő termete.

Mert csak képe termetének

     És árnyéka az,

Mely a vízben habnövésű

     Lányként hajladoz.

Ott a parton andalogva

     Fenn áll szebb maga:

Ő a szívnek, szerelemnek

     Tündér csillaga.

Pest, 1825