A kesergő szerelem (47.) [Sok s nagy, a mit szenvedek én!]

Sok s nagy, a mit szenvedek én!

  Az avúlt kín új kínt szül;

De mind ez ő érte lévén,

  Nincsen édesség nélkül.

S a sors bár mi szerencsével

  Kecsegtessen engemet,

Most nehezen cserélem el

  Édes kínos éltemet.

S ha már abban tellik kedve,

Hogy így éljek epekedve:

  Szilaj kedvét tölthetnem,

  Gyönyörüség szenvednem.