A tavon

Szúnyog zirreg a tó fölött,

bűvöli a béka.

Alig várja, hogy elszálljon

elé a zsombékra.

- Szállj már alább, gyere, gyere,

ne félj tőlem, szentem!

Szúnyogot én már náladnál

nagyobbat is nyeltem.

Így biztatja a szúnyogot

meredt szemű béka,

amikor a tóra vetül

a gólya árnyéka.

Ám a béka se lát, se hall:

- Ne félj, szúnyog úrfi!

Hamm, bekaplak, de hálából

megtanítlak úszni.

Ugrik is már, és a szúnyog

mintha nem lett volna.

De a gólya sem hiába

szállott le a tóra.

Csőre villan, mint a penge,

csattan, mint az ostor:

nyakon csípi béka úrfit,

s viszi szúnyogostól.