A walesi bárdok

Edward király, angol király

 Léptet fakó lován:

Hadd látom, úgymond, mennyit ér

 A walesi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?

 Legelőin fű kövér?

Használt-e a megöntözés:

 A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,

 Ha oly boldog-e rajt'

Mint akarom, s mint a barom,

 Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád

 Legszebb gyémántja Wales:

Földet, folyót, legelni jót,

 Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép

 Oly boldog rajta, Sire!

Kunyhói mind hallgatva, mint

 Megannyi puszta sír.

Edward király, angol király

 Léptet fakó lován:

Körötte csend amerre ment,

 És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,

 Hol aznap este szállt;

Montgomery, a vár ura,

 Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat

 Szem-szájnak ingere,

Sürgő csoport, száz szolga hord,

 Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget

 Ételt-italt terem;

S mind, ami bor pezsegve forr

 Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senki sem

 Koccint értem pohárt?

Ti urak, ti urak!... ti Wales ebek!

 Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt

 Szem-szájnak kellemes,

Azt látok én: de ördög itt

 Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!

 Ne éljen Eduárd?

Hol van, ki zengje tetteim -

 Elő egy walesi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,

 A vendég Wales urak;

Orcáikon, mint félelem,

 Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,

 Lehelet megszegik. -

Ajtó mögül fehér galamb,

 Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet

 Elzengi, mond az agg;

S fegyver csörög, haló hörög

 Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,

 A nap vértóba száll,

Vérszagra gyűl az éji vad:

 Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,

 Halomba, mint kereszt,

Hogy sírva tallóz aki él:

 Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -

 Parancsol Eduárd -

Ha! lágyabb ének kell nekünk;

 S belép egy ifjú bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél

 Milford-öböl felé;

Szüzek siralma, özvegyek

 Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya

 Ne szoptass csecsemőt!..."

S int a király. S elérte még

 A máglyára menőt.

De vakmerőn s hívatlanul

 Előáll harmadik;

Kobzán a dal magára vall,

 Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -

 No halld meg Eduárd:

Neved ki diccsel ejtené,

 Nem él oly walesi bárd.

Emléke sír a lanton még -

 No halld meg Eduárd:

Átok fejedre minden dal,

 Melyet zeng walesi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád

 Király rettenetest:

Máglyára, ki ellenszegül,

 Minden walesi énekest!

Szolgái szét száguldanak,

 Ország-szerin, tova.

Montgomeryben így esett

 A híres lakoma. -

S Edward király, angol király

 Vágtat fakó lován;

Körötte ég földszint az ég:

 A walesi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment

 Lángsírba walesi bárd:

De egy se bírta mondani

 Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal

 London utcáin ez?

Felköttetem a lord-majort,

 Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,

 Se künn, nem hallatik:

"Fejére szól, ki szót emel!

 Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!

 Harsogjon harsona:

Fülembe zúgja átkait

 A walesi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,

 Riadó kürtön át:

Ötszáz énekli hangosan

 A vértanúk dalát. (*)

1857

(*) A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső  múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. A.J.