Edward király, angol király
Kralj Eduard, kralj Engleske
Léptet fakó lován:
Na kulašu sjedi,
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
Da pogledam, veli, što mi
A walesi tartomány.
Velški posjed vrijedi.
Ima l΄ rijeka, ima l΄ zemlje
Van-e ott folyó és földje jó?
I nasmijanih pašnjaka?
Legelőin fű kövér?
Korisno da l΄ zalila ih
Használt-e a megöntözés:
Krv velških junaka?
A pártos honfivér?
A i narod, ubog narod,
Je li sretan, maran
S a nép, az istenadta nép,
Kako želim, kao stoka
Ha oly boldog-e rajt'
Stegnuta pod jaram?
Mint akarom, s mint a barom,
Veličanstvo, tvojoj kruni
Melyet igába hajt?
Vels dijamant znači,
Zemljom, vodom, pašnjacima
Felség! valóban koronád
Dol i brijeg zrači.
Legszebb gyémántja Wales:
A i narod, ubog narod,
Földet, folyót, legelni jót,
Tu miran je, Sire!
Hegy-völgyet benne lelsz.
Kolibe mu tihe, šutke,
svud se groblja šire.
S a nép, az istenadta nép
Kralj Eduard, kralj Engleske
Oly boldog rajta, Sire!
Na kulašu sjedi.
Kunyhói mind hallgatva, mint
Oko njeg muk, ma kud kreće
Megannyi puszta sír.
Nijem svud se ledi.
Montgomery dvorca ima
Edward király, angol király
Gde zanoćit htio,
Léptet fakó lován:
Montgomery, vlasnik dvorca
Körötte csend amerre ment,
Kralja pogostio.
És néma tartomány.
Divljač, ribe, izobilje,
Oči – usta draže.
Montgomery a vár neve,
Sto ih sluga hitro nosi
Hol aznap este szállt;
I pred kralja slaže.
Montgomery, a vár ura,
I sve što taj lijep otok
Vendégli a királyt.
Jela, pića ima,
I sva vina pjenušava
Vadat és halat, s mi jó falat
Vriju među njima.
Szem-szájnak ingere,
Vi, gospodo!... Što se nitko
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Zdravicom ne divi?
Hogy nézni is tereh;
Vi, gospodo!... Velške psine!
Nek Eduard ne živi?
S mind, amiket e szép sziget
Divljač, ribe, sve pod nebom
Ételt-italt terem;
Što ni snio ne bih
S mind, ami bor pezsegve forr
Vidim, al đavo je svaki
Túl messzi tengeren.
Plemić sam u sebi.
Vi gospodo! Psi neverni!
Ti urak, ti urak! hát senki sem
Nek ne živi Eduard?
Koccint értem pohárt?
Gdje je – slavu da otpeva
Ti urak, ti urak!... ti Wales ebek!
Moju – živ velški bard!
Ne éljen Eduárd?
Zgledali se vitezovi,
Domaćina gosti;
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Na licima, uz strah, bijes
Szem-szájnak kellemes,
Blijede strogosti.
Azt látok én: de ördög itt
Riječ stade, glas ne pade,
Belül minden nemes.
Glas u grud svim pao,
Kraj vrata je, bijel golub,
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Sijed bard ustao.
Ne éljen Eduárd?
Ja ću, kralju, tvoja djela
Hol van, ki zengje tetteim -
Spjevat i krivice.
Elő egy walesi bárd!
Ko zvuk mača, cilik plača,
Zatitraša žice.
Egymásra néz a sok vitéz,
„Gvožđe cvrči, smrt sve grči,
A vendég Wales urak;
Krv na maču, malju.
Orcáikon, mint félelem,
Miris krvi, jad i strvi
Sápadt el a harag.
To nam dade, kralju!
Tisuć ljudi pobijeno,
Szó bennszakad, hang fennakad,
Uništeno, svelo;
Lehelet megszegik. -
Živi plačuć mrtve žale,
Ajtó mögül fehér galamb,
Kralju, tvoje djelo!“
Ősz bárd emelkedik.
Na lomaču! – tvrdo viče
Zapovijed Eduard –
Itt van, király, ki tetteidet
Ha! Blaža nem pjesma treba!
Elzengi, mond az agg;
Tad uđe mladi bard.
S fegyver csörög, haló hörög
„Blag sve bliže vjetar stiže
Amint húrjába csap.
Od Milforda amo,
Plač djevica, udovica,
"Fegyver csörög, haló hörög,
Što ga dobro znamo!
A nap vértóba száll,
Ne dojite djacu, majke,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Robovanju, plaču!...“
Te tetted ezt, király!
Kralj već mahnu. I mladi bard
Stiže na lomaču.
Levágva népünk ezrei,
Al sabrano i nezvano
Halomba, mint kereszt,
Hrabro stupa treći:
Hogy sírva tallóz aki él:
Pjesmu snažno i odvažno
Király, te tetted ezt!"
Nastavlja o sreći:
„U boju su pali snažni,
Máglyára! el! igen kemény -
Al nek zna Eduard,
Parancsol Eduárd -
Ime njegovo u Velsu
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
U Velsu neće bard.
S belép egy ifjú bárd.
Uspomenom lutnje plaču,
Nek čuje Eduard,
"Ah! lágyan kél az esti szél
Prokletsvo mu pjevat može
Milford-öböl felé;
Tek svaki velški bard.
Szüzek siralma, özvegyek
To da vidim! – I zapovijed
Panasza nyög belé.
Strašnija od mača
Pade: spalit neće l΄ hvalit
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Svakog ću pjevača!
Ne szoptass csecsemőt!..."
Razletješe svud se sluge
S int a király. S elérte még
po državi širom.
A máglyára menőt.
U Montgomeryju gozba
Strašnim svrši pirom.
De vakmerőn s hívatlanul
Kralj Eduard, kralj Engleske,
Előáll harmadik;
Na kulašu juri.
Kobzán a dal magára vall,
Oko njega nebo gori,
Ez íge hallatik:
A krvnik se žuri.
I petstoti pjevajući
"Elhullt csatában a derék -
Sagorje velški bard,
No halld meg Eduárd:
Ali ni jedan ne htje reći:
Neved ki diccsel ejtené,
Nek živi Eduard!
Nem él oly walesi bárd.
Što zuji, haj?... Zar noćni pjev
Cestama londonskim?
Emléke sír a lanton még -
Lordmajora nek probude,
No halld meg Eduárd:
Jer ne mogu da spim!
Átok fejedre minden dal,
Nijemi mir, ni muhe let
Melyet zeng walesi bárd."
Ne čuje se u dalj.
„Glavu gubi tko šapne što,
Meglátom én! - S parancsot ád
Ne može spavat kralj.“
Király rettenetest:
Bubnjeve; haj! Svirale daj!
Máglyára, ki ellenszegül,
nek zvuk otjera
Minden walesi énekest!
Iz uha mog, jer zuji svud
Velška mi večera.
Szolgái szét száguldanak,
Ah, nadviče bubnjeva zvuk
Ország-szerin, tova.
Užasnih strava roj,
Montgomeryben így esett
Pet stotina peva na glas
A híres lakoma. -
Svoj mučenički poj.
S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A walesi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba walesi bárd:
De egy se bírta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A walesi lakoma...
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát. (*)
1857
(*) A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. A.J.