A Guttenberg-albumba

Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek

 S a kitörő napfény nem terem áltudományt;

Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből

 S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;

Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús

 S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;

Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról

 És áldozni tudó szív nemesíti az észt;

Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával

 És eget ostromló hangokon összekiált,

S a zajból egy szó válik ki dörögve: "igazság!"

 S e rég várt követét végre leküldi az ég:

Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez

 Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.

1839