Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
Kada se izmori noć i lažnih snova popovi nestanu,
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
A sunčev u zoru sjaj prestane rađati lažne znanosti,
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
Kad iz grubih ruku nasilja ispadne ubojiti mač,
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
I zločin kaljati neće svetoga mira već dob;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
Kad ni stoku ni vraga tiranin ucjenjivati neće
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
I bijedni seljak do ljudskog digne se dostojanstva,
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
Kada se razastre svjetlost sa zapada sve do na istok
És áldozni tudó szív nemesíti az észt;
I srce na na žrtve spremno, ljudski oplemeni um;
Kad će se narodi Zemlje svi na sastanku naći
Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
I glasom što u nebo šiba uzviknuti u složan zov,
És eget ostromló hangokon összekiált,
Iz kog će jedna riječ izgrmjeti, riječ: „Pravda!“
S a zajból egy szó válik ki dörögve: "igazság!"
Pa nebo tog poklisara pošalje, čekana davno,
S e rég várt követét végre leküldi az ég:
Tek tad će dostojna slava za tebe doći, uz ime
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
Tvoje tek tad će pravi znak štovanja vezati svijet.
Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.
1839