Özvegy a villamosban

Ennek az özvegynek itt a villamosban

 nem akar senki se

 helyet adni.

 Csak áll s lesi, hogy

 hová

 ülhetne le.

 Szemében pedig ez van: Irgalom,

 kegyelem, emberek.

 Messziről jövök én,

 gyermekszobákon és temetőkön

 bukdácsoltam előre,

 míg ide jutottam.

 De elhalt az uram, nincs, aki védjen,

 elhaltak fiaim,

 leányaim, kedves vejeim is,

 s most egyedül

 teszem meg ezt az utat,

 a végállomásig.

 Mondjátok, emberek,

 ha láttok itt, amíg dülöngök,

 rendkívül-furcsa, kis fekete kalapomban,

 rogyadozó térdemmel,

 s a gyakor szüléstől

 megroncsolt méhvel,

 nem jut eszetekbe

 az édesanyátok?