Diadal

Azt súgja néha-néha lelkem,

 Hogy szebbet, jobbat érdemeltem,

 Nevem sugárzóbb fénye mellett

 Valamicskével több szerelmet.

 Sugárzóbb fényt és több szerelmet...

 Nem fáj, hogy ebből semmi sem lett

 Nem fáj, hogy a remények, álmok

 Romján ma egymagamban állok.

 Nem fáj, hogy semmit el nem értem,

 Ejh, boldogulni nem nagy érdem.

 A szenvedésben, pusztulásban,

 Bár szomorú - de szebb varázs van.

 Hogyha a szívem panaszának

 Csak egyszer is visszhangja támadt,

 Ha egy dalom könnyet fakasztott,

 Mit bánom én a sok kudarcot!

 És hogyha egyszer egy leány volt,

 Aki egy percig értem lángolt:

 Ma fittyet hányok mindeneknek,

 Mit bánom én, ha nem szeretnek!

 Egy dal, amelyet emlegetnek,

 Egy csók, amelyet nem felednek:

 Bármi rövid volt, bármi rég volt,

 De diadalnak épp elég volt.