Azt súgja néha-néha lelkem,

Duša mi nekad-nekad šapne:

 Hogy szebbet, jobbat érdemeltem,

 Zaslužih bolje da mi kapne

 Nevem sugárzóbb fénye mellett

 I ljepše ime da bi sjalo

 Valamicskével több szerelmet.

 I više ljubavi bar malo.

 Sugárzóbb fényt és több szerelmet...

 Nem fáj, hogy ebből semmi sem lett

Ljubavi više, slave išta…

 Nem fáj, hogy a remények, álmok

 Ne boli što ne osta ništa,

 Romján ma egymagamban állok.

 Ne boli šti svim snima svojim

 Nem fáj, hogy semmit el nem értem,

 Na razvalinama sam stojim.

 Ejh, boldogulni nem nagy érdem.

 A szenvedésben, pusztulásban,

Ne boli što ništa ne postigoh.

 Bár szomorú - de szebb varázs van.

 Što se do sreće ne podigoh.

 Hogyha a szívem panaszának

 Patnje i boli koje snaže

 Csak egyszer is visszhangja támadt,

 Tužne su, ali ljepše, draže.

 Ha egy dalom könnyet fakasztott,

 Mit bánom én a sok kudarcot!

Ako je patnja srca moga

 És hogyha egyszer egy leány volt,

 Jeku našla tek u jednoga,

 Aki egy percig értem lángolt:

 Plaka li, hvala stiha snazi,

 Ma fittyet hányok mindeneknek,

 Što mi tad mogu svi porazi!

 Mit bánom én, ha nem szeretnek!

 Egy dal, amelyet emlegetnek,

I ako jedna bješe žena

 Egy csók, amelyet nem felednek:

 Ljubavlju na tren zanesena

 Bármi rövid volt, bármi rég volt,

 U mene, tad me sad ne bole

 De diadalnak épp elég volt.

 Sve one koje me ne vole.

Tek jednom pjesmom nek sam smlavljen

 Jedan cjelov nezaboravljen,

 Ma kako sitan trag im osta

 Za pobedu su uprav dosta.